Vágy. A lelkem mintha ketté akarna szakadni, és a két fele egymás ellen dolgozik. Az egyik szereti Őt, és bármit megtenne, csak azért, hogy megkaparintsa azt a fantasztikus "jutalmat", amiért bármit képes lennél feláldozni. A másik pedig csak csendben tűri, amint elhalásszák előle Őt, és valaki olyan kaparintja meg, akihez sokkal jobban illik. Mindenki őket képzelné el együtt, én pedig kimaradnék a képből. Lecsúsznék róla, és soha nem lehetne az enyém.
Harc. Folyton megy a harc a lelkemben, ezért a valakiért, a lelkem két darabja viaskodva próbál felülkerekedni a másikon a józan ész pedig cserbenhagy. Mikor is láthattuk józan ész példáját, mikor a szerelemről volt szó? Semmikor. Mintha olyankor megszűnne, és a szívünk vezetné a tetteinket. Mintha mindenki szeme vakká lenne, és csak az érzések uralkodnának felettünk.
Ez a szerelem, gyógyíthatatlan és szenvedélyes. Örök tűz, és örök érzelmek. Örök szín az életben a harmónia és a boldogság együttese.
De mindez semmit sem ér, ha nem a megfelelő emberrel próbálkozunk. Én úgy hiszem minden egyes alkalommal, hogy megtaláltam a megfelelőt, utána pedig elmúlik az érzés, és a végtelen csalódás veszi át a helyét. Nem lehet több is az Igaziból. Csak egy van belőle, én pedig azzal akarom tölteni az életem, hogy megtaláljam őt.
Akárhol is legyen...
2010. november 4., csütörtök
2010. november 3., szerda
1.: szerda
Akkor hát kezdjük.
Mint sok mindenki más, én is blogolni kezdtem, és ez nem csupán másolás. Próbáltam G-portálon, és jó érzés kiírni magunkból azt, amit érzünk. A mostani életben a blogolás csöppet sem szokatlan, én pedig úgy döntöttem, folytatom ezt a "hagyományt".
Szeretem. Eddig próbáltam elhitetni magamat azzal, hogy ez csak egy ábránd, és mindez megoldódik, ha pár napot nélküle töltök el.
Nem oldódott meg, sőt. Mintha sűrűsödnének bennem a gondolatok, a vágyaim és a képzeletem egyre élénkebb képeket mutat álmaimban. Olyanokat, amiktől nem akarok elszakadni, és sírni kezdek, mikor reggelente egy-egy vágyálomtól elszakítva ébredek az ágyamban.
Csak képzelet volt, nem a valóság, és soha nem is lesz az. Nem tudom, mit is várok a világtól - talán teljesít egy teljesen képtelen dolgot? Én és Ő?... Ugyan.
Hisz mást szeret. Őt pedig más szereti. Én is szeretem, de Ő nem veszi észre. Jelek, ugyan minek... Ha valaki semleges valaki számára, észreveszi azt, nem? Hát én észreveszem. Úgy tekint rám, mint egy hátköznapi emberre, és nem úgy, mint arra az öntelt libára.
Mintha jogom lenne hozzá, hogy magamhoz vegyem. Bárcsak elragadhatnám a többiek elől, és örökre magamhoz láncolhatnám. Akkor nem kéne attól félnem, hogy nem lehet az enyém.
Mintha megpecsételnék vele valamit, ami sose létezett.
Mint sok mindenki más, én is blogolni kezdtem, és ez nem csupán másolás. Próbáltam G-portálon, és jó érzés kiírni magunkból azt, amit érzünk. A mostani életben a blogolás csöppet sem szokatlan, én pedig úgy döntöttem, folytatom ezt a "hagyományt".
Szeretem. Eddig próbáltam elhitetni magamat azzal, hogy ez csak egy ábránd, és mindez megoldódik, ha pár napot nélküle töltök el.
Nem oldódott meg, sőt. Mintha sűrűsödnének bennem a gondolatok, a vágyaim és a képzeletem egyre élénkebb képeket mutat álmaimban. Olyanokat, amiktől nem akarok elszakadni, és sírni kezdek, mikor reggelente egy-egy vágyálomtól elszakítva ébredek az ágyamban.
Csak képzelet volt, nem a valóság, és soha nem is lesz az. Nem tudom, mit is várok a világtól - talán teljesít egy teljesen képtelen dolgot? Én és Ő?... Ugyan.
Hisz mást szeret. Őt pedig más szereti. Én is szeretem, de Ő nem veszi észre. Jelek, ugyan minek... Ha valaki semleges valaki számára, észreveszi azt, nem? Hát én észreveszem. Úgy tekint rám, mint egy hátköznapi emberre, és nem úgy, mint arra az öntelt libára.
Mintha jogom lenne hozzá, hogy magamhoz vegyem. Bárcsak elragadhatnám a többiek elől, és örökre magamhoz láncolhatnám. Akkor nem kéne attól félnem, hogy nem lehet az enyém.
Mintha megpecsételnék vele valamit, ami sose létezett.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)